Többször megkérdezték, miért csináltam. Miért futottam el, miért bántottam Ethant. Nem
tudtam válaszolni. Egyesek morogva
otthagytak, néhányan csak egy bizonytalan mosolyt ejtettek.
Szomorú pillantásokat vetettem a balomon lévő Zedre. Törökülésben ült, hátát a falnak támasztotta.
Kifejezéstelen arccal bámulta a plafont. Aztán elkapta a tekintetem, és
nem engedte. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. A bűntudatom kényszerítette ki. A fiú lassan felállt és megállt előttem. Jobb kezét az állam alá csúsztatta, úgy kényszerített rá, hogy a szemébe nézzek. Másik kezével letörölte a könnyemet.
-Én megbocsátok, de legközelebb vigyázz!-mondta, majd eltűnt.
Ethan
kacagva levágta magát mellém, de hozzám nem szólt.
***
Hamarosan
elérkezett az este. Polli segített kipakolni a szekrénybe,
bár ő is rendesen pikkel rám. Fürdés után legszívesebben az ágyamba bújtam volna be, de Lilith megállított.
-Hella!
Sötét angyal vagy, elég méretes szárnyakkal. Lehet még új a dolog, de holnap megtanítunk téged repülni! Hidd el, élvezni fogod! Majd neked is biztos fognak
tetszeni az ijedt emberek arcai!-nevetett fel.-Na, de menj aludni, nyolckor
fent várlak a tetőn!
A
szőke lány intett, majd elment
aludni. Én is ledőltem, de elég nehezen aludtam el. Polli halk szuszogásának ritmusa ringatott álomba.
,,Egy
széles márványkorláton álltam, ami egy hatalmas erkélyhez tartozott. Telihold volt, mely zöld színben úszott. Szárnyaim lazán a hátamra simultak. Fekete hajam lobogott a szélben, s egyszer-egyszer az arcomba csapódott. Lassan a fülem mögé tettem, mely olyan hegyes volt, mint a
filmekben a tündéreké. Aztán elrugaszkodtam.
"
A
felrepülésig már nem jutottam el,
mert valami halk kaszmatolás
felkeltett. Egy maszkos alak kutakodott a cuccaim közt. A fiók aljából kihúzta a fekete dobozkát. Kinyitotta, és tett bele valamit. Nem vártam tovább, ám mire landoltam volna az illetőn, az eltűnt.
A fejem a szekrénynek ütközött, elájultam.
*Zed*
Ismeretlen
emberek szaga és egy csattanás ébresztett. Elengedtem Ethant, akit eddig öleltem. Furcsa szokásom
ez, de azért ragadt meg, mert
kicsikoromban mindig a macskával
aludtam. Polliék szobájából áradt az ismeretlen aroma, és a dübbenés is onnan jöhetett. Besiettem. Polli ijedten ült az ágyán, Hella pedig a földön, a fejét fogta, látszott rajta, hogy kissé émelyeg. Leguggoltam hozzá,
és már borult volna hátra, de a
átkaroltam.
-Hella,
mi történt? Jó vagy?-kérdeztem.
-Itt
volt valami fickó. A cuccaim közt turkált, keresett valamit. El akartam kapni, de eltűnt!-mondta halkan.
-És nekiestél a szekrénynek?
-Igen,
és kissé szédülök.
A térdei alá csúsztattam a kezem, és felfektettem az ágyára.
-Azt
kereste…-mutatott egy kis dobozra, ami a földön volt.
Lehajoltam
érte. Leültem Hella mellé, úgy nyitottam ki.
-Sötét van, nem látom mi van
benne!-puffogott a lány.
A
fekete kartondoboz tartalma egy kép
volt, egy sötétzöld hajú, menyasszonyruhás nőről, aki börtönrácsokhoz volt láncolva. Volt még egy másik, amin egy barna hajú, kék szemű nő gyűrűt cserél
egy hasonló hajszínű, zöld szemű férfivel. Mind e
mellett egy fekete, díszes medált leltem, aminek a közepén egy zöld kő volt, melybe alig láthatóan valami írást, és egy szárnyat véstek.
-Mi
az?-kérdezte Hella, mikor
kiemeltem.
-Egy
nyaklánc, és két kép.-válaszoltam.
-Te látsz a sötétben?-képedt el.
-Jah.
Képesség.
Láttam az arcán, hogy nem érti a
mondatot.
-Mindenki
kap valamit pluszba az új erő mellé. Sőt, van aki csak azt a pluszt kapja. Mint
Ethan.-fejtettem ki bővebben.
Erre
csak bólintott, és lassan pislogott, hamarosan el is aludt. Végigsimítottam az arcán, és letettem a dobozt a polcára. Bármi is ez, ő biztos tudja. Visszamentem a kanapéra, Ethan mellé.
*Hella*
Reggel
fáradtan keltem, de az izgalom
elkergette az álmot a szememből.
Ma fog megtanítani Lilith repülni! Épp időben vagyok, így kényelmesen öltözködtem, készülődtem. A hajamat lófarokba fogtam, hogy ne legyen zavaró. Készenlétben álltam a szobámban, hét órakor. Kezembe vettem a dobozt. Eszembe
jutott, hogy a "Sors"-tól
kaptam, és emiatt nem fognak többet érdekelni a szüleim. Félve emeltem le a fekete fedelet. Az első, amit
megpillantottam, az egy szép medál, ami ott pihent néhány kép tetején. Volt benne valami, ami megfogott. Kihúztam alóla a fényképeket. Az elsőn egy hihetetlenül ismerős nő állt. A vonásai voltak azok, amiket mintha már láttam volna. Egy álmomban
is benne volt, de ez biztos csak egy véletlen. Letettem a polcra. A kezembe maradt fényképen… Ezt… Nem.
-Nem,
nem, nem, nem!-súgtam halkan.-Ezek
nem anyáék, ugye nem? Mondja már valaki, hogy nem!
Megfordítottam a képet, melynek a hátulján ez állt: ,, Lucy és Gerard, a
nagy napon". Ezek ők… Anyának
nem is fekete a haja, hanem barna?! Ez megmagyarázza a fekete hajfestékes
dobozt, annóról… Azt mondta, őszül, és azért kell. Hittem neki… De hazudott… Értetlenül rogytam térdre. Nem is
hasonlítok rájuk. Talán igazuk van, és… És nem vagyok a lányuk? Sírásban törtem ki, de csak halkan zokogtam, igyekeztem vigyázni rá, hogy nehogy felkeltsem a többieket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése